Bemutatkozás

A Brunnen Hőtechnika Kft-t projektcégként hozták létre természetes személyek a 2006. évtől jelentkező önkormányzati geotermikus projektek bonyolítására, valamint tervezői, kivitelezői és szakmai befektetői feladatok ellátására. A társaság humán szakmai hátterét a Magyarországon megvalósult releváns termálenergia projektekben közreműködő szakemberek, illetve a szükséges kapacitással és szakértelemmel rendelkező kivitelező vállalatok – mint külső együttműködők – alkotják.

A Társaság személyi- és eszközállománya alkalmas a feladatok maradéktalan elvégzésére. Műszaki, közgazdasági, kommunikációs, pályázatírási és építőipari szakemberek állnak a menedzsment rendelkezésére. A műszaki, mérnöki, kutatásfejlesztési területen belül – kiemelten – az energiagazdálkodás irányában szakosodott szellemi kapacitás - komoly szakmai múlttal és tapasztalattal - biztosított.

A társaság vezetőinek szakmai gyakorlata a geotermál fejlesztésekben több mint 15 éves múltra tekint vissza. Speciális szakterület a megújuló, alternatív energiahasznosítás – ezen belül is fő profilként a geotermia területe – alkalmazása, amely területen a meglévő szakértői alvállalkozói hálózattal kiegészülve, bármely feladat színvonalas megoldására képes a Társaság. A geotermia mellett a „csapat” felkészültsége ma már bármely megújuló energia alkalmazása, vagy energiahatékonyság javítást célzó racionalizálási feladat végrehajtására predesztinált. A team összetétele gyakorlatilag a projektek „kulcsrakész” megvalósítását teszi lehetővé.

A társaság szakmai menedzsmentjének bemutatása:

Gaál István

műszaki igazgató
épületgépész üzemmérnök
épületgépész vezető tervező,
épületgépész szakértő

Kurunczi Mihály szakokleveles közgazdász-üzemmérnök, ügyvezető
GREENMEN Kft. projekt igazgató
K-P Kontúr Kft. ügyvezető
Magyar Termálenergia Társaság elnök
Fazekasné Czakó Ilona okleveles villamosmérnök, energetikus
EU energia auditor
Külső szakértő
Dr. Szanyi János okleveles geológus-matematikus, címzetes egyetemi docens (SZTE)
külső szakértő
Olasz József hidrogeológus tervezőmérnök
külső szakértő
Dr. Kóbor Balázs okleveles geológus, egyetemi főmunkatárs
Inno-Geo Kft. ügyvezető
Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter igazgató
pályázatírási külső szakértő
Szilágyi Csaba
vezető tervező, felelős műszaki vezető
épületgépész üzemmérnök
Kékesi János okleveles szilikát és vegyigépész mérnök
gázipari szakmérnök
Dr. Medgyes Tamáspályázatíró menedzser
K + F projekt menedzser
Pacskó Noémi GREENMEN Kft. ügyvezető
Aracsi Tamás informatikus menedzser
külső szakértő